A nevem Aspyn, és Brooklynban lakom, valahol a belváros mellett egy kis apartmanban. Nem egy nagy szám, igazából csak egy öt emeletes tömbház, aminek emeletenként van négy lakása. Én a harmadikon lakom, egy öt szobás lakásban, ami igazából nem éppen a legrendezettebb. Már hat éve élek itt, genovai származású vagyok, turistaként érkeztem a városba és előre úgy terveztem, hogy ez csak egy kis kirándulás lesz, hát, valljuk be, nem az sült ki belőle. De kezdem is az elején.
Március vége volt, Genova utcái tele voltak turistákkal, akik örömüket lelték az olasz város szépségeiben. A szobámban pakolásztam a kis kiruccanásunkra Casperral, két hétre elutazunk Brooklyn-ba. Casper és én már kicsi korunk óta ismerjük egymást, egy kórteremben ápoltak, mikor megszülettünk, az óvodában egymás sebeit puszilgattuk és a másik szemébe szortuk a homokot, majd az általánosban padtársak voltunk, és ugyanolyan dínós táskákkal díszelegtünk. A gimi már egy másik idő volt, négy éve, hogy megkezdtük a kilencediket, együtt nyertük meg a gólyabált, együtt tekertük fel az első ciginket, majd együtt vettük be az első tablettánk. Azóta Cas nagy vállalkozásba kezdett és végzősök lettünk. Sose gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan eltelik tizenkét év, de megtörtént és már csak egy hónap, és végzünk a sulival. Úgy gondoltuk megérdemlünk egy kis kikapcsolódást az egy hónap alatt, ezért Amerikába utazunk, a változatosság kedvéért. Gondolatmenetem kopogás szakította félbe, Cas otthonosan mozogva a szobámban, bejött majd becsapta az ajtót, és rávetette magát az ágyamra. Bájosan mosolygott felfele rám. Az arca olyan volt, mint egy angyalé, de senki nem volt ördögibb nála. A megtévesztés mestere volt, még néha én sem tudtam megkülönböztetni, mikor hazudik, s mikor nem. S bár tudtam, engem soha nem verne át, jobb szerettem a vállalkozásain kívül maradni.
A reptérről kimenet a nagy bőröndökkel négy pasas keresztezte utunkat a kijárattól. Mind napszemüveget és fekete ruhát viseltek, ami azt illeti, nem voltak szimpatikusak. Capsert méregették, majd az egyik közel hajolt hozzá, és valamit suttogott a fülébe, ami Cast megrémítette. Furcsállva követte őket a kijárat felé, majd intett, hogy menjek én is. Követtük őket, majd a felete Land Roverbe szállva egy-egy fekete zsák szerűség került a fejünkre. Azt hittem ott helyben magamra pisilek a félelemtől, a tudat, hogy esetleg elrabolhatnak, megfélemlített.
-Casper!-suttogtam, próbáltam minél halkabban beszélni, hogy csak ő hallja. Casper viszont válasz helyett megofgta a kezem, s az ujjainkat összegűzte. Mostmár valamennyire biztonságban éreztem magam.
Egyszer, hosszú út után, a kocsi motorja leállt, minket pedig kirángattak a kocsiból, konkrétan becipeltek valahova, mert éreztem, hogy a légkör változik. Beszélgetést lehetett kivenni a valahonnan nem messziről. Leültettek egy székre, majd a fejemről lekerült a zubbony, és újra láttam mindent. Egy elegáns hotelszobában voltunk, a nappaliban, ahol ültünk hét ember volt, mindegyik feketében. Balra pillantottam és mikor megláttam Cast, azonnal kisebb lett a nyugtalanságom. Viszont még mindig nem értettem semmit, mit akarnak ezek az emberek tőlünk?
- Casper Winchest, sokat hallottam rólad, igazán híres vagy már Brooklynban is, amint látod. Jól viszed a munkát, ahogy hallottam. - hatás szünetet tartott a legelőkelőbbnek tűnő ember, aki beszélt- Már csak az maradt hátra, hogy vállald a posztod.
Casper nem tűnt nyugtalannak, és azonnal válaszolt:- Nem.
Az ember felnevetett, inkább a drámaiság miatt, mintsem, amiatt, hogy Cas olyan vicceset mondott.- Nem kérdés volt, hanem parancs.- és abban a pillanatban esett le az egész, Cast azért hozták ide, mert Genovaban a helyi díler volt, a legjobb. Már csak az maradt kérdésnek, hogy milyen posztot kell elvállaljon.
-Pompás.- csapott össze a tenyerével- Mostantól a helyi maffia alvezére vagy.-nézett rá, majd felém fordult.- Veled mit kezdjek? Á, megvan! A barátaim épp kifogytak az angyalokból. -húzta össze a szemét.
Így kezdődött a maffia által elrendezett Brooklyni életünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése